2011. október 16., vasárnap

Rakott krumpli-túros burgonya pogácsával

Mivel ma jöttek az unokáim, nem csak a sárgarépás-cukkinis tortával, de finom rakott krumplival és túros-burgonyás pogival is vártam őket.
A rakott burgonyát mindenki ismeri és biztos készítette is. Talán én annyiból tértem el a szokásostól, hogy pörkölt kockából készítettem egy sűrű alapot, 3 db-ot használtam 3 dl-vízzel jó sűrűre főztem, belekevertem egy nagy pohár tejfölt, és ezzel locsolgattam a rétegek tetejét, amit még natúr tejföllel is gazdagítottam.

Sütöttem burgonyás-túros pogácsát, az alapja a burgonyás pogácsa receptje, azzal a különbséggel, hogy élesztős.

Kb. 5 szem jó nagy burgonyát héjában megfőztem még előző este. Meghámoztam, átnyomtam, sóztam, és hagytam másnapig jól kihűlni.

Ma reggel keverőtálba tettem a burgonyát, 3 evőkanál zsírt, 15 dkg margarint, 25 dkg túrót, és 2,5 dl tejfölben elkevert 2 dkg élesztőt, és annyi lisztet amennyit felvett a burgonya, hogy jól gyúrható tésztát kapjak. Egy órára becsomagolva hűtőbe tettem pihenni.

Egy óra után kinyújtottam, cifráztam, szaggattam és tojással megkenve, zsírozott tepsire téve, 30 percig pihentettem. 190 fokos sütőben pirosra sütöttem.
Erre már nem mondtak nemet a gyerekek.:):):):)
A másik szobában mélyen alszanak az unokáim, így legalább tudtam egy kicsit a blogommal foglalkozni.:-))
.


Posted by Picasa

6 megjegyzés:

  1. Nagyon finom ételekkel kényezteted az unokáidat:) Biztos ízlett nekik minden és cak morzsák maradtak.

    VálaszTörlés
  2. Azt hittem, az én blogom, ugyanaz a hátterünk:-)))
    Az örökzöld rakottkrumpli nálunk is menő, a pogácsa is, de ilyet még nem sütöttem, elraktározom!

    VálaszTörlés
  3. Trollanyu!

    A rakott krumpli mellé, még készítettem paradicsomszószós spagettit, nem tudni, hogy milyen éppen az ízlésük aznapra. Igy a tányérjukon az egyik felén makaróni, a másik felén rakott krumpli. Megették mind a két egytálast:):):)

    VálaszTörlés
  4. Szeretettel köszöntöm blogom új olvasóját Gerdát, és elnézésedet is kérem, mert sajnos a blogom nem adja ki az új követők fényképét,így igencsak bajban vagyok emiatt. De már ügyködöm a javításon.

    Kedves Gerda!

    Mi is nagyon szeretjük a rakottas ételeket:)
    A krumplis pogácsát mindig azzal bolondítom meg ami éppen található a hűtőben:)

    VálaszTörlés
  5. Mindkettőt nagyon szeretem, bár a rakott krumplit én kolbász nélkül jobban. Milyen jó is volt a nagyinál enni finomakat, még a zsíros kenyeret is jóízűen megettem, otthon meg rá sem néztem! :)) Guszta kis ebéddel vártad az unokáid! :)

    VálaszTörlés
  6. Barbi!

    Én is jobban szeretem kolbász nélkül, de most másokra is gondolnom kellett:))) A jó régi zsíros kenyér.....újhagymával:)
    Az unokáim mindent megettek:)))))

    VálaszTörlés