2012. január 17., kedd

Kókuszkrémes torta unokám 11. születésnapjára:))

csak egy szelet
Boldog születésnapot drága Júliám  /a vakutól ilyen világos/
gyertya nélkül
gyorsan fogyott
 
Júliám születésnapjára az idén nem én készítettem a tortát, hanem az apja. Citromos tortát kért a lánya, és kikötötte, hogy az apa készítse el. Az én hozzájárulásom annyi volt, hogy muffinokat és apró sós süteményt süssek, a születésnapi gyerekzsúrra. Mégis készítettem tortát, mert úgy döntöttek, hogy szombaton,  csak átjönnek egy születésnapi ebédre. Ezért nagyon gyorsan az ebéd készítés mellett egy tortát össze kellett dobnom, mivel nem engedhettem meg magamnak, hogy az unokám születésnapját ne köszöntsem a saját készítésű tortával. Ami az ebédet illeti, olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy teljesen elfelejtettünk képeket készíteni. Húsleves, rántott szelet, fűszeres hasábburgonyával, és káposztasalátával, egyedül Viktorkám evett céklát. A káposztasaláta és a cékla is saját készítésű.
A gyerekzsúr a városligeti korcsolyapályán lett megtartva, unokám barátnői és 1-2 osztálytársa és szüleik társaságában. Pont akkor esett a hódara amit az orkán erejű szél kísért. Mert ugye, előtte való nap hét ágra sütött a nap. Hát ez így szokott lenni. De nagyon jól érezték magukat. Mind a két unokám nagyon szeret korcsolyázni és hál istennek tudnak is.
EZ a TORTA saját gyártmány!!!

Kókuszkrémes torta mákos-kakaós piskótával.  /22x26 cm-es szív alakú tortaforma/

Hozzávalók: 4 tojássárgája
                   15 dkg kristálycukor
                   2 zacskó valódi vaníliás cukor
                   1 evőkanál rumaroma
                   9 evőkanál forróvíz
                   3 evőkanál baracklekvár
ezt az egészet robotgéppel habos krémesre keverem, de úgy, hogy a lekvárt a végén keverem hozzá.

                  15 dkg mák darálva
                  3 púpos evőkanál kakaó
                  12 dkg liszt a kakaó miatt, különben az is 15 dkg lenne
                  1 evőkanál sütőpor, vagy akár 1 púpos teáskanál szódaport is lehet használni
a szárazanyagokat összekeverjük.
A 4 tojás fehérjét kemény habbá verjük, 1 evőkanál citromlével. A nedves és a szárazanyagokat összekeverjük, majd  hozzá a tojásfehérjehabot, és óvatosan összedolgozzuk. 
A forma alját kibéleltem sütőpapírral, az oldalát bevajaztam,liszteztem, és 180 fokos előmelegített sütőben 10 percig sütöttem, majd utána 160 fokon folytattam kb. 35-40 percig. Formában hagyom félig kihűlni, majd rácsra teszem a teljes kihűlésig. Alaposan ki kell hűteni a tésztát. Amíg a tészta hűlt, elkészítettem  a krémet. 

Krém hozzávalói: 15 dkg margarin
                            15 dkg porcukor, nagyon habosra kikeverve. 

                            2 csomag vaníliás pudingport /előírás szerint/
                            2 cs. valódi vaníliás cukrot
                            1 liter tejjel sűrűre főztem.
A még forró pudingba 20 dkg kókuszt kevertem. Langyosra hűtve, hozzákevertem a habos margarint, majd jó alaposan a robotgép segítségével  simára kevertem. A kihűlt tortalapot ketté vágtam, és jó vastagon megkentem a krém több mint felével, ráhelyeztem a tetejét és azt is megkentem a maradék krémmel, úgy hogy az oldalára is jusson. 
Színes szórócukorral kiraktam a 11-et, majd 2 zacskó gumicukorral, és arany szórócukorral  díszítettem a torta tetejét. Ha,  félórát sikerült a hűtőben tartani. Az a lényeg, hogy nagyon-nagyon finom lett, szinte pillanatok alatt elfogyott.:)) 
                            
                   


      
                   

                   
                   






6 megjegyzés:

  1. Isten éltesse sokáig Júliát!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép csajos tortát készítettél, és külön irigyellek, hogy egy ekkora ebéd mellett csak így könnyedén legyártottad!! Remélem én is leszek ilyen rutinos egyszer!! :)

    VálaszTörlés
  3. Márti! Köszönöm, unokám nevében is:))

    VálaszTörlés
  4. Barbi!
    Köszönöm az elismerést, be is zsebelem, mert jól megdolgoztam érte!!Az biztos, hogy rövidre volt szabva az időm. Szerintem ez neked is menni fog.:))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép neve van az unokádnak, Isten éltesse sokáig! A torta pedig amellett, hogy szép, biztosan nagyon finom is volt! :)

    VálaszTörlés
  6. hankka! Köszönöm Júliám nevében is. Az igaz, a torta nagyon finom volt. Úgy ették végig, hogy csak azt mondogatták, - mama ez isteni finom - A fiam azt mondta, hogy ő nem várja meg amíg a második fogást megeszik, most vágjuk fel. Igy a húsleves után tortavágás volt, és amikor azzal jóllaktak, megették még a rántott húst a sült burgonyával is. Hát ilyen egy család vagyunk!:))

    VálaszTörlés