2014. augusztus 19., kedd

Citromos álom

Több blogban is láttam és olvastam a citromos álmot, ezért választottam ezt az egyszerű elkészítést, mert nekem van egy másik, az egy kicsit másképpen szól. Ez egy gyorsan elkészíthető egyszerű és nagyon finom nyári desszert, mivel jól lehűtve érdemes fogyasztani.

Két doboz 450 g-os tejföl, 1/2 liter tejszín, 12 evőkanál porcukor, 2 cs. vaníliás cukor, 4 db citrom leve (nem voltak nagy citromok)és kb. 25-30 dkg babapiskóta, de lehet több is.

A tejszínt felverjük, a tejfölt a kétféle cukorral, citromlével habosra kavarjuk,  a kettőt összekeverjük és a darabokra tördelt babapiskótát belekeverjük.
 

Egy 28x22 cm jénai aljába tettem vékonyan a krémből, és arra szép sorban fektettem a feldarabolt babapiskótákat. Majd vastagon krémmel beborítottam, újabb piskóta és a tetejére újabb krémet simítottam. 

A következő adagot kerek jénaiban folytattam, így két különböző adagom lett. Az első tál kicsinek bizonyult át kellett kanalaznom egy nagyobb 22x22-es tálba. Itt a krémbe csak beletördeltem a piskótákat és óvatosan összekevertem. Egy éjszakát a hűtőben pihent.

itt a 17x17-es tál kicsinek bizonyult

át kellett tennem 22x22 cm tálba

Itt már fogyóban az egyik tál :-)
itt már csak a maradékot sikerült lefényképeznem
nagyon etette magát...........:)


2 megjegyzés:

  1. Nagyon gyorsan fogyott ez az álom,és nem volt részem benne sajnos!!!

    VálaszTörlés
  2. Szia, örülök hogy újra itt vagy! :-)
    Nagyon finom az "álom" !

    VálaszTörlés