2013. február 27., szerda

Sajtos pogácsa

Ez a pogácsa úgy készült, hogy volt egy pár maradék sajt, és hogy ne vesszen kárba, a legjobb ötlet egy jó kis pogácsa készítése volt.
Megfőztem héjában 2 db közepes burgonyát, tisztítás után áttörtem, sóztam, hogy még melegen beleolvadjon a só.40 dkg lisztet elmorzsoltam 28 dkg margarinnal. 1 dl tejfölben elkevertem 1 zacskó szárított élesztőt. 2 tojássárgáját egy kicsit összekevertem, az élesztős tejföllel amibe egy mokkáskanál porcukrot is tettem, együtt a vajas burgonyás liszthez adtam. 10 dkg eidami és trapista sajtot reszelve beletettem, majd kézzel összegyúrtam, és annyi tejföllel, hogy sem kemény, sem lágy ne legyen a tészta. Folpackba csomagolva a hűtőben 2 órát pihentettem.
2 óra után átgyúrtam, ujjnyi vastagra nyújtottam, megkentem olvasztott vajjal, majd reszelt sajttal megszórtam, kissé belenyomkodtam és hajtogattam. 20 perces pihentetéssel még kétszer  megismételtem a vajazást és a sajtszórást. Két ujjnyi vastagra nyújtottam, pogácsa szaggatóval mintáztam, kiszaggattam , tetejét tojással megkentem, és vajazott tepsiben 180 fokra előmelegített sütőben pirosra sütöttem.

6 megjegyzés:

  1. Finom! A krumplitól még puha is marad, nagyon jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igen a krumpli segíti a tésztát, nem engedi gyorsan kiszáradni és jó ízű is lesz tőle.

      Törlés
  2. Hű, ez nagyon finom lehetett, a hozzávalókat és a képeket elnézve! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Valóban nagyon finom volt,hamar el is fogyott!:)

      Törlés