2012. március 29., csütörtök

Éva krumpliskenyere receptje alapján készült lángos- és zsemle

tejfölös-sajtos

fiam szerint,végre egy igazi zsemle, amire érdemes vajat, vagy sajtkrémet kenni

nagyon finom lett lángosnak

azt mondták, hogy mindig mindenhol ilyen zsemlét kellene, hogy áruljanak, ezért már érdemes pénzt kiadni
/ez a családom véleménye, köszönöm Évának a receptet/

jó kis gömböcök

én üresen ettem, nem rontottam el semmivel
Én nem kenyeret, hanem lángost és zsemlét készítettem a kenyértésztából, amit ÉVA/Takarékos konyhájából írtam ki.Nagyon finom a tésztája és amit készítettem belőle az is.
Hozzávalók:
1/2 liszt, 2-3 kisebb krumpli, 2 dkg élesztő, kiskanál cukor, 1 evők. ecet.

A krumplit pucolás után kockára vágva enyhén sós vízben megfőztem. Leszűrtem, de én sajnos kiöntöttem a krumplilevet, mert megfeledkeztem róla, hogy azt  fellehet használni a dagasztáshoz. Krumplinyomon átnyomtam. Közben az élesztőt oda tettem futtatni. A lisztet, krumplit, élesztőt, és a vizet amibe a sót  és az ecetet tettem, betettem a robotgépem táljába, és jól megdagasztattam. Letakarva a duplájára kelesztettem.
Túl kelt, más elfoglaltságom miatt, ezért átgyúrtam, és újra kelesztettem. Mikor az is megkelt, akkor nem kenyér formára alakítottam, hanem 12 gombócot készítettem, amit szintén 10-15 percig kelesztettem. Közben odatettem olajat forrósítani, és pár darab lángost sütöttem a tésztából. A többit kizsírozott tepsibe tettem és megkentem a tetejüket olvasztott zsírral és előmelegített sütőben 190 fokon pirosra sütöttem. Azt nem tudom, hogy mennyi ideig sült, mert elfelejtettem az órát megnézni, de kb. 30-35 perc. Ez csak egy kb. idő.
Frissen és üresen számomra volt a legfinomabb. A fiam szerint sajtkrémmel. Az unokáim szerint a lángos volt isteni. Köszönöm Évának ezt a finom kenyérreceptet.

8 megjegyzés:

  1. A lángos nálunk is családi kedvenc:) A zsömléid is nagyon jól sikerültek:)Fő, hogy a gyerekek elégedettek voltak:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, hogy a lángost az mindenki szereti. Ráadásul még fokhagyma dörzsölést is kértek. Irtóznak minden fokhagymás-hagymás dologtól, de azt mondták a lángoson szeretik. Azért változnak a gyerekek, ahogy nőnek. A zsömléim tényleg nagyon finomak voltak.:)

      Törlés
  2. Nagyon ügyes vagy! Látod ez nekem eszembe sem jutott hogy ezt a receptet próbáljam ki pld. a zsömléhez! Nagyon guszta lett. Örülök hogy ízlett a családodnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nekem is menet közben jutott eszembe, és aztán a lángos gondolata is. Nagyon finom ez a recept!:)

      Törlés
  3. Holnap megpróbálkozom vele,nagyon tetszik a zsemlék is és a lángos is!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálkozz, mert ez legalább igazi anyagból van!!

      Törlés
  4. Ezzel tényleg érdemes dolgozni! Friss és finom, nem mellesleg adalékmentes!

    VálaszTörlés
  5. Igazad van, mert a legfontosabb, az adalékmentesség. Különben sem tartalmaznak a bolti kenyerek és a péksütemények semmit ami emberi és egészséges lenne. Mégis megvesszük.Sajnos!!!!!!!

    VálaszTörlés