2012. március 1., csütörtök

Rákóczi túrós

A halászlé  után Rákóczi túrós volt a második menü.
Liza receptje alapján készítettem, vagyis elősütöttem a tésztát, de én nem így szoktam,hanem a tésztát
és a tölteléket együtt sütöm. És azt hiszem visszatérek az  én hagyományos sütési módszeremhez.
Nem azért mert nem lett jó v. finom, hanem így sokat sült a tészta, mivel jó vastag volt a túrótöltelék, hosszabb idő kellett a sütéshez, és egy kissé megégett az oldala.
Viszont a hab a tetején nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna Liza habját leutánozni, pedig én  gőz fölött készítettem a habot, hogy jó masszív állaga legyen. A nyomózsákom nem egy tekintélyes méretű, elég sokat kínlódtam vele, mire a tepsire való részletekben kinyomkodtam belőle. / Én  hagyományos módszeremmel csak rásimítottam a habot./  Sajnálom, hogy nem készítettem róla képet, akkor volt a legszebb. Mivel túl sütöttem és inkább barna lett a hab, mint rózsaszín. De ennek ellenére, nagyon jó íze lett.

Csak egyet nem értek, hogy jó vastag alsó-felső csíkjaim lettek, de sütés közben összeesett. Talán azért, mert elfelejtettem résnyire nyitva hagyni a sütőajtaját.???!!! - és gőzt kapott - erre akkor jöttem rá,mikor a megmaradt habból habcsókokat készítettem, hogy nyitva kell hagyni résnyire a sütőajtót.
a maradék habból ezek a kis kukac-csigák készültek

Liza receptje: 30 dkg liszt,15 dkg vaj, 10 dkg porcukor, késhegynyi szódapor, 1 dl tejföl, 2 tojássárgája.
Töltelék: 1 kg túró 20 dkg cukor, 4 tojássárgája, 6 dkg búzadara, 2 dl tejföl.
A tetejére: 4 tojásfehérje, 10 dkg porcukor, kb. 15 dkg baracklekvár, zselatin.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. Kinyújtom, zsírozott lisztezett, normál méretű/25x35/ tepsibe rakom.
Előmelegített sütőben addig sütni, míg pici szint kap.
A túrót átnyomni, hozzá a többi hozzávalót, alaposan összekeverni. Rásimítani a tésztára. /Én megkentem lekvárral a tésztát, és úgy tettem rá a tölteléket/. Megsütni.
4 tojásfehérjét /én 6-ból/ kemény habbá verünk, végül a porcukrot részletekben hozzáadni. Én még tettem hozzá 1 evőkanál étkezési keményítőt, hogy magas maradjon, de nem sikerült. Ráadásul még gőz fölött is készítettem, de úgy sem jött össze.
Kisméretű csillagcsővel berácsozni a tetejét, és még egy pici porcukorral megszórni. Vissza a sütőbe de csak addig amíg szépen megpirul.
A lekvárt zselatinnal olvadásig keverni, fehérje csíkok közé kiskanállal beadagolni. Hát nekem nem maradtak közök, ahol éppen láttam egy kis lyukat oda csepegtettem.
Nem akartam feltenni, mivel nem sikerült és nem lett szép a habom, de mégis úgy döntöttem, felteszem, mert ez nem verseny, hanem egy hétköznapi konyha, ahol előfordulnak a bakik.
Drága Liza, ne haragudj, hogy a gyönyörű túrósodból egy ilyen hétköznapi "sült" lett.

14 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet!megpróbálkozom vele!Remélem nem túl bonyolult!

    VálaszTörlés
  2. Hello! nem bonyolult, egy nagyon egyszerű süti, csak úgy hangzik mintha........!
    Próbáld meg, sikerülni fog. Ha ajánlhatom a Liza blogját, ott is nézd meg.:)

    VálaszTörlés
  3. Legközelebb próbáld ki az én Rákóczi túrósomat, az enyém a Gundel féle Rákóczi túrós, még sosem sikerült rosszul, megtalálod a blogomban itt:
    http://sutemenyeim.blogspot.com/search/label/t%C3%BAr%C3%B3s

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszter! Köszönöm, megnézem, és megpróbálom. Remélem több sikerrel mint itt. Itt is csak a habbal volt gondom. Minden más tökéletes.:)

      Törlés
  4. Nagyon guszta! máris megkóstolnám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márti! Köszönöm, nagyon szívesen küldök, ablakot nyiss!!!!

      Törlés
  5. Nekem tetszik! Rákóczi-túróst eddig csak cukrászdában ettem, de most valószínűleg sütök egyet, ha sütni fogok :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. wanna! Köszönöm! Nyugodtan süsd meg, nagyon egyszerű!!:))

      Törlés
  6. Isteni, imádom! Nekem is mindig olyan bonyolultnak tűnik, ezért nem is csináltam még. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi! Köszönöm, de nem bonyolult, olyan mint egy sima túrós béles, csak hab van a tetején.:)

      Törlés
  7. Finom ez ilyen habbal is ;-)! Túrósat ritkán sütök, néha veszünk a cukiban habos túróst, az nagyon finom, dehát én olyat véletlenül sem tudok sütni. Nekem a habcsók sem sikerült, nem tudom a praktikáját, inkább megveszem a kész habkarikát :-)

    VálaszTörlés
  8. csipike, köszönöm, mit mondjak, én is a kész habkarikákat szeretem, én minden karácsonykor a készet veszem, mert szép is finom is. Én is azt szoktam mondani, hogy a túrós finomabb a cukrászdában, mint a hazai. De már nem olyan biztos!!!

    VálaszTörlés
  9. Szerintem nagyon jó lett a sütid és örülök, hogy receptemet választottad. Lehet, hogy én kisebb hőfokon sütöm (160 fokon). Szerintem legközelebb már neked is jobban fog sikerülni, próbáld meg csak félig megsütni a tésztát, rátenni a túrót és együtt tovább sütni addig, amíg felvered a tojásfehérjét és ezt rátéve már csak 100-110 fokon rászárítani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Liza, köszönöm, készülök is egy másik jobb habosat készíteni, mert én igencsak szeretem a habot rajta. Köszi,hogy mondod, mert bizony én nem 100 fokon sütöttem vagyis szárítottam a habot, hanem 150 fokon, és az nagyon magas volt, mert nagyon hamar megsült a hab. Remélem sikerülni fog. Érdekes, ha az ember-lánya nem foglalkozik azzal, hogy a sütije nagyon szép legyen, mindig sikerül, de ha nagyon akarom, akkor mindig balul sül el.:))

      Törlés