2012. április 18., szerda

Hájas kráfli szilvalekvárral


Hozzávalók: 70 dkg finomliszt, 45 dkg tisztított darált háj, 2 evőkanál jó tejföl, 1 egész tojás,
                     1 dl fehérbor / helyette esetleg 1 kanál ecet/, 1 csapott kávéskanál só, ugyanannyi 
                     cukor, szódavíz v. víz
A hájat 10 dkg liszttel jól eldolgozzuk és hidegre tesszük. Én nem tettem, mert úgy megkeményedik, hogy nem lehet a tésztára kenni. A megmaradt liszttel és a többi előírt anyaggal rétestésztát készítünk, amit deszkán jól kidolgozunk és 15  percig pihentetjük. Utána a tésztát vékonyra kinyújtjuk és a lisztes hájat egyszerre a tésztára kenjük. Az egészet felcsavarjuk, nyújtófával előbb kissé ellapítjuk, téglalap alakúra kinyújtjuk és négyszeresre összehajtjuk. 20 percig pihentetjük, hűvös helyen. A kinyújtást és hajtogatást még kétszer megismételjük, csak most már háromszorosra összehajtva, tehát a csavarással együtt összesen négyszer hajtogattuk. Ismét 20 percig pihentetjük.
A jól kidolgozott, és lehűtött tésztát, tetszés szerint daraboljuk, közepét megtöltjük lekvárral, félbehajtjuk, és forró sütőben rózsaszínűre sütjük. 
Sütés után még azon forrón porcukorban megforgatjuk. Nekem olyan porcukrom volt, pedig dobozost használok, hogy nem akart a sütire tapadni. 3x kellett beleforgatni. Már a porcukor sem a régi.
Nagyon hamar elfogyott!:)


Azt még elfelejtettem leírni, hogy jó nagyokat csináltam, mert nem volt kedvem aprókat készíteni, így óriás bébik lettek.



11 megjegyzés:

  1. Mintha anyukám sütötte volna:) Ő készített hájas sütiket nagyon sokszor. Még sosem próbáltam, igaz hájam sincs. Vagyis nem vagyok minden hájjal megkent:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. trollanyu! Én viszont minden hájjal megkent vagyok, mert van még egy pár csomagom. Nekem is csak azért van, mert disznót vágtunk. Üzletben még soha nem vettem. De a hájam attól is kenegetődik, amikor a gyerekek rendes pusztítást végeznek. Igaz, hogy Viktorkám mindig kimegy focizni, hogy ledolgozza amit megevett. Mi lányok már lusták vagyunk, ha jól beettünk.:(

      Törlés
  2. Azt elhiszem, hogy hamar fogyott, nagyon szeretem én is!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, az én unokáim két pofikára ették, annyira ízlett nekik. Nyögtek, sóhajtoztak, hogy mama ez olyan finooooooommmm!!!! Nagyon tudják élvezni, ha valami ízlik nekik.
      De ha elkezdem én sem tudom abbahagyni az evését.:):)

      Törlés
  3. Hát, le a kalappal! Még Anyósomnak segédkeztem egyszer, és tudom, hogy nagy meló van vele, viszont fantasztikus!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márti, az biztos, hogy a kéznek nagyon meg kell dolgoznia, amíg a négy hajtogatást kinyújtja, főleg hogy a háj meg keményszik benne. Régebben nem okozott gondot, de ma már a kezem nem a régi, és fájdalmas. De nagyon szeretjük, mert isteni finom. Én sem tudom abbahagyni ha elkezdem a fogyasztását.:) Az én anyám minden télen készített, mikor gyerekek voltunk.

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Azt elhiszem, pont így vagyok vele én is :D, csak egyre ritkábban sütök. Ritkán jutok hájhoz (nem úgy, mint régen, mikor mindenki disznót vágott legalább egyszer egy évben), meg már a zsíros is kevésbé ehető...

    VálaszTörlés
  6. Vicuska, ha hájasról van szó, nálunk a családban senkit nem érdekel, hogy egészséges-e vagy sem. Olyan sűrűn meg úgysem süt az ember. Azt az évi 1-2 sütés ki lehet bírni. A kezem miatt, most is azt mondtam nyújtás közben, hogy jól kitaláltam ezt a munkát magamnak??!!!

    VálaszTörlés
  7. Diétára vagyok, sajnos, fogva, műtét utáni gyógyszerezésnek fekély lett a vége :( De ha lenne itt előttem pár darab, megreszkíroznám elfogyasztani :D
    A családért szívesen belefog az ember, látom Te sem kíméled magad :D De azért el tudom képzelni, hogy ellágyul a szíved, amikor látod, hogy pillanatok alatt eltűnik, amit órákig készítettél! Az a legnagyobb dicséret :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sajnálom, hogy így vagy diétán, azt hittem fogyózol. Hát az biztos, hogy a hájas nem fekélynek való. Remélem, hogy minél előbb teljesen rendbe jössz:):)
      Abban nagy igazság van, hogy sokáig készül, és 1 nap alatt eltűnik. De olyan jó érzés látni őket, ahogy belefeledkeznek az evésbe.Akkor nem sajnálok semmit:):)

      Törlés