2012. július 27., péntek

Kókuszos süti

A kókuszkrémes torta, vagyis inkább csak sütinek nevezném, azért készült, hogy az unokáim is tudjanak finomat enni, mivel ők "eddig" nem ették a Pavlova tortát. De ezt megcáfolták az apjuk születésnapján, így a következő napokra jutott bőven süti.

 Volt saját készítésű kakaós tortalapom, ami Feketeerdei tortának készült, de mivel a torta nem készült el, így a piskótát eltettem jobb időkre. Így a Pavlova mellett már nem kellett piskótát sütnöm, az készen megadatott. Tudom, hogy nem kellene ekkora köret hozzá, de magam miatt, hogy tudjam, hogy mi miért készült. Mostanában mintha egy kicsit felejtenék, vagy csak a meleg teszi???

 A tortalapot három fele vágtam, mivel egy kicsit már szikkadt volt, rumaromás tejjel meglocsoltam őket. Amíg dolgozott a rumostej, elkészítettem a krémet.

 Hozzávalók: 6 tojássárgája 4 evőkanál cukor/kristály 2 cs. bourbon vaníliás cukor 6 púpos evőkanál liszt kb. 1 liter tej 25 dkg vaj 20 dkg porcukor 25 dkg kókuszreszelék

 l. A tojássárgákat habosra kevertem a kristálycukorral,míg egészen világos szint nem kapott. Apránként hozzáadott liszttel és 2 dl tejjel simára dolgoztam.

 2. A maradék tejet felforraltam és lassan öntve a tojássárgákhoz adtam, állandó keverés mellett, vigyázva, hogy a tojás nehogy összeugorjon. Az egészet visszaöntöttem a lábasba, és sűrű krémmé főztem. A még forró krémbe kevertem a a kókuszreszeléket. Jeges vízfürdőbe állítva, kihűtöttem.

 3. A margarint a porcukorral habos-krémesre kevertem. A kihűlt krémmel jó simára dolgoztam, vagyis dolgozott a munkamániás robotgépem.

 4. Igaz, hogy a tortalapokat nem tudtam egyforma vastagra vágni, - még soha nem sikerült egyforma vastagra vágás - de azért jól átgyöngültek. Rákentem a krémet a rétegekre, a tetejére is jó adag krém jutott. Sajnos elfelejtettem kókuszreszeléket félretenni a tetejére, de ahogy mondták a gyerekek, erre már semmi nem kell. Igaz, hogy a Pavlovának nem volt ideje lehűlni, de a kókuszos igazi hideg krémes lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése