2013. április 18., csütörtök

Túrós pite



Nálam mindegy, hogy milyen nap van, ha édességre vágyom, csak legyen édesség. Így voltam ezzel a túrós lepénnyel is.
Ez a recept még Horváth Ilona szakácskönyvéből származik, de nem mindig betű szerint készítem. Ez a süti fél adagból készült.

Hozzávalók:
20 dkg liszt
17,5 dkg margarin
5 dkg cukor
1 jó kanál tejföl
1 tojássárgája
késhegynyi sütőpor, csipet só

A hozzávalókból linzertésztát gyúrtam, és amíg a tölteléket elkészítettem, addig a hűtőbe tettem pihenni.



Töltelék:
1/2 kg túró
15 dkg cukor
2 egész tojás
3 dkg vaj
2 csapott evőkanál dara
citromhéj

vaníliás cukor

A túrót áttörtem, hozzáadtam a  habosra kevert vajat, darát, tojássárgákat, vaníliás cukrot, citromhéjat, cukrot . A túró elég nedves volt ezért 2 evőkanál daránál egy kicsivel több kellett. Hagytam fél órát állni, hogy a dara kicsit megszívja magát. Összekevertem a keményre felvert tojásfehérjével. 

  A hűtőből kivett tésztát ketté vettem és vékonyra nyújtottam, kisebb tepsibe tettem, megszórtam zsemlemorzsával, ráöntöttem a tölteléket, elsimítottam, majd a másik vékonyra nyújtott lappal befedtem. Megkentem vaníliás cukros tejföllel és 180 fokra előmelegített sütőben pirosra sütöttem. Porcukorral megszórva tálaltam. 
Ez egy nagyon könnyű finom puha linzertészta.
 







8 megjegyzés:

  1. Huha, ez nagyon ott van, szuper!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Egy baj mégis volt vele, - a kis adag - !!!

      Törlés
  2. Igen, az ilyen finom sütiket inkább duplázni kell, mint csökkenteni:-) hamar fogyós finomság!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta, látszik raja, hogy mennyire finom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nagyon finom volt, csak sajnos kevés mennyiséget sütöttem, de ez nem jelenti azt, hogy még nem fogok. Mazsola nem került bele, mert rajtam kívül senki nem szereti.

      Törlés
  4. Ezt a túrós pitét mi is nagyon szeretnénk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Ma sütöttem egy másik túrósat, az is nagyon finom lett!

      Törlés